Az egykori csehországi, amerikai és magyarországi nagykövet és szlovák külügyminiszter úgy véli, hogy Orbán Viktor erozív politikát folytat Szlovákia ellen, ami felforgatja az országot. Ratislac Kácer szerint nem kizárt, hogy a magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin nyomába lép. Orbán Viktornak az áll érdekében, hogy kiélezze a nemzetiségi ellentéteket, gyűlöletet keltsen, és elhitesse, épp Szlovákia az az ostoba, aki ezt élteti. Ha ezt a problémát elhanyagoljuk, hamarosan szembe kell néznünk a súlyos következményekkel – jelentette ki Rastislav Kácer volt diplomata a napunk.sk-nak adott interjújában.
Az egykori csehországi, amerikai és magyarországi nagykövet és szlovák külügyminiszter elmondta, hogy csak azért vállalta el a külügyminiszteri posztot, mert attól tartott, hogy Ivan Korcok távozása után Szlovákia külpolitikai irányvonala jobban közeledik majd Orbán Viktor politikájához.
Az interjúban felelevenítették Kácer nagy port kavaró kijelentéseit, miszerint „ha Putyin sikeresebb lenne, akkor Magyarország már előállt volna a területi követeléseivel Szlovákiával szemben”. A diplomatát emiatt Igor Matovic volt szlovák miniszterelnök és Gyimesi György szlovák politikus is hungarofóbiával vádolta.
A volt miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta, ő sosem Magyarországot támadta, hanem Orbánt és a politikáját. Szerinte a magyar miniszterelnök erozív politikát folytat Szlovákia ellen, ami felforgatja az országot.
Úgy véli, hogy egy külügyminiszternek hangosan ki kell mondania ilyen dolgokat, erre pedig szerinte két okból is szükség van: Kácer szerint „a magyar revizionizmus találkozott Putyin imperializmusával”, és mivel az orosz elnök a tettek mezejére lépett, és megtámadta Ukrajnát, nem kizárt, hogy az orosz elnökéhez hasonló kijelentéseket tevő magyar miniszterelnök ötletet kap a szövetségesétől, Putyintól. A diplomata szerint különösen veszélyes, hogy a szlovákiai politikusok egyre nagyobb csoportja néz fel Orbánra, akivel nyíltan szimpatizálnak. Hozzátette, hogy meg kell húzni a vörös vonalat a magyar miniszterelnöknek. Azt a felvetést ugyanakkor elutasítja, hogy az ilyen kijelentések kiéleznék a nemzetiségi ellentéteket Szlovákiában, és a szélsőségesek megerősödéséhez vezetnének, hiszen ezek a szélsőségesek most Orbán és Putyin rajongói.
Robert Fico nyugodtan odaadná Dunaszerdahelyt
Kácer felidézte, hogy amikor Szlovákia a bécsi döntések következtében elveszített bizonyos területeket, „a mélyszlovákok meg sem nyikkantak”. Szerinte Robert Fico kész lenne megtenni ugyanezt, és ez ellen a NATO-tagság sem jelentene védelmet.
Úgy véli, hogy mivel két tagállam konfliktusáról lenne szó, nehezen lehetne eldönteni, kinek van igaza. Éppen ezért tartja veszélyesnek „az orbáni politikával való játszadozást”: úgy véli, hogy a többi tagállam csak legyinthet egyet, mondván, hogy a magyarok és a szlovákok ugyanolyan problémásak.
Egy ilyen helyzetben nagyon könnyű előidézni egy helyzetet, amelynél kiderül, hogy valaki ismét megvert valamilyen Hedviget. Egy 20 eurós titkosszolgálati akcióról beszélünk – fogalmazott a diplomata, aki szerint ebből már könnyen le lehetne vezetni, hogy a szlovákiai magyaroknak védelemre van szükségük, és ezért Magyarországnak kellene adni ezeket a területeket.
Úgy véli, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök, Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök és valamilyen kínai politikus alá is írna egy ilyen egyezményt. Hozzátette, hogy Robert Fico pedig nyugodtan lemondana Dunaszerdahelyről Orbán javára, csak hogy egy kis nyugalma legyen.
Kácer az interjúban azt is elmesélte, hogy amikor Novák Katalin köztársasági elnök Szlovákiában járt, és azt mondta Zuzana Caputovának, hogy „tudod, érzékeny vagyok bizonyos dolgokra nálatok, mivel van itt 500 ezer magyarunk”. A diplomata saját elmondása szerint úgy érezte, mintha kést döftek volna belé.
Mint mondta, az illem miatt hallgatott, de valójában azt szerette volna erre mondani Novák Katalinnak, hogy
Maguknak itt nincsenek semmilyen magyarjaik, ezek a mi magyarjaink, büszkék vagyunk rá, hogy itt élnek, és megteszünk mindent, hogy komfortosan érezzék magukat, mint otthon.
Az ügyben kerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.
(Borítókép: Ratislav Kácer. Fotó: Thierry Monasse / Getty Images)