Itt a váratlan fordulat Bettina és Jákob Zoli szakítása után - ERRE ki mert volna gondolni
Hajnal Bettinát Jákob Zoltán teljesen kétségek közt hagyta, amikor elment merengeni Dubajba. A kisgyermekes édesanya türelmesen várt az ő döntésére, majd miután kiderült, hogy a milliárdos úgy érzi, nem akar tovább ismerkedni vele, kicsit összeomlott lelkileg, de pár nap után már megrázta magát és már a jövőjére koncentrál. Erről mesélt a Kiskegyednek.
"Nagyon jó kedvem lett attól, hogy megszereztem a jogosítványt. A Zolival való szakítás megviselt, próbálom elterelni róla a gondolataimat, de még nem mindig sikerül. Nagyon sokat dolgozom továbbra is, sőt, egyre többet, mert rengeteg új vendég jelentkezett. Én az a típus vagyok, hogy ha lelkileg mélyponton vagyok, akkor próbálom magam először külsőre összeszedni. Én úgy gondolom, hogy bármiféle változtatás egy új élet kezdete. A hajszínemen változtattam. Ugyan azt hallottam, hogy Zolinak a barna hölgyek jönnek be jobban, de én dafke raktam bele pár szőke tincset. Szerintem a legtöbb nő egy szakítás után épp az ellenkezőjét csinálja, mint, amit a volt pasija kedvelt. Azt mondják, az alakom is egyre jobb, folyamatosan fogyok, ezt a ruháimon is érzem. A műsor előtt 80 kiló voltam és most 65 kilót mutat a mérleg. Rengeteg pasi megkeresett az elmúlt hetekben, és ha el is jutottam valakivel egy kis beszélgetésig, elég hamar alább hagyott a lelkesedésem, mert senkivel sem találtam meg a közös hangot, hogy el tudjam képzelni a folytatást. Úgy érzem, nem állok készen még az ismerkedésre! Rácáfolok azokra a pletykákra, hogy máris új pasikkal ismerkedem. Ha láttak más férfiak oldalán, csupán az az oka, hogy nekem vannak igaz fiú barátaim is, akikkel akár bulizni is elmegyek...
Zolival beszéltünk az utolsó találkozásunk óta, és be is jelentettem neki, hogy megszereztem a jogsit, és gratulált is! Még korábban említettem neki, hogy ha végre volán mögé ülhetek, majd ki szeretném próbálni a Ferrariját és nem volt ellenére! Én most már nem keresem őt, megvárom, hátha ő majd jelentkezik és felajánlja ezt az élményt."
További részletekért KATT IDE!